Amit a mellékvese működési zavar kapcsán tudnod érdemes

mellekvese-mukodesi-zavar_pic1

A mellékvese működési zavar alapjai: mi az a mellékvese?

Testünk mindkét oldalán, a vesék felső pólusánál találhatók a mellékvesék, melyek két fő részből állnak. Ezek a külső kéregállomány és a belső velőállomány. Ezen részek is jól elkülönülnek egymástól, az egyedfejlődés során is másból képződnek, és más a betöltendő funkciójuk is.
A kéregállomány három részre tagolható, melyek egyéb eltérő hormonok képzésében játszanak szerepet. Az egyik réteg termeli a férfi és női nemi hormonokat mindkét nemben; a másik réteg a só, és vízháztartás fő hormonját, az aldoszteront termeli, mely a vérnyomás szabályozásában is jelentős szerepet játszik. A harmadik réteg a kortizol képződéséért felelős. A kortizol a cukoranyagcserében, az izmok erőnlétében, a vérnyomás szabályozásában, illetve pedig a stresszreakciókban és a szervezet anyagcseréjében alapvető szerepet játszó hormon.
A mellékvese tehát életfontosságú hormonok termeléséért felel. Ha a működése nem megfelelő a mellékvesének, (pl. a fokozott vagy elégtelen hormontermelés merül fel a szervezetben) súlyos hormonbetegségeket okoz, némely formája életveszélyes állapothoz is tud vezetni. A mellékvesekéreg glükokortikoid hormonjainak túltermelődése okozza az úgynevezett Cushing-szindrómát. A Cushing-szindróma bármely életkorban előfordulhat, azonban a leggyakoribb 20-50 éves kor között. 

A mellékvese működési zavar betegségei

Több betegség is előidézheti a mellékvesekéreg mindhárom rétegének pusztulását. Az utóbbi években, évtizedben a károsodás oka nagyobbrészt autoimmun betegség. Azonban korábban leggyakrabban a tuberkulózis idézte elő azt. A kéreg károsodását okozhatják még daganatáttétek vagy bizonyos fertőzések. A fertőzések akut formájának fennállása esetén mindkét mellékvese hirtelen bevérzik, elhal, s amennyiben a beteg nem kap azonnali hormonpótló terápiát, belehalhat a kialakult mellékvese-elégtelenségbe.

mellekvese-mukodesi-zavar_pic3

A mellékvese akkor is elsorvadhat, ha a beteg valamely más bántalom folytán tartósan nagy dózisú szteroidkezelésre szorul, vagy pedig, ha a szervezetében más helyen kórosan sok szteroid termelődik. A mellékvesekéreg funkciója kieshet akkor is, ha az agyalapi mirigy nem termel megfelelő mennyiségű szabályozó, stimuláló hormont. Ezenkívül újszülötteknél is előfordulhat a szülés előtt vagy alatt, tartós oxigénhiány esetén.

A tünetek kialakulását tekintve két formát kell elkülönítenünk.
A leggyakoribb eset az, amikor a mellékvese károsodása lassan megy végbe, s így a funkciókiesés is krónikus formában jelentkezik. Ez azt jelenti, hogy a tünetek lassan, fokozatosan alakulnak ki. Ez a betegség az Addison-kór, mely esetén a beteg fáradtságról, gyengeségről panaszkodik, nehezen kel fel az ágyból, izmai elgyengülnek – sokszor valamilyen izombetegség gyanúja miatt kezdik meg a vizsgálatokat.
Bár Addison-kórnak csak a mellékvese primer károsodását nevezzük, fontos tudni, hogy nem mindig a mellékvese károsodása az elsődleges. Előfordul, hogy a hormontermelést befolyásoló, a mellékvesére ható agyalapi mirigy károsodása okozza a mellékvese elégtelenségét.

A mellékvese működési zavar tünetei

Az elsődleges (tehát mellékvese-eredetű), illetve másodlagos vagy harmadlagos mellékvesekéreg-elégtelenség között a legfőbb különbség, hogy az elsődleges formában a mellékvesekéreg minden hormontermelése kiesik, az egyéb kórformákban viszont a vérnyomás-szabályozásban is szerepet játszó, a só- és vízháztartást befolyásoló aldoszteron hormon termelődése megmarad.
A másik típusos tünetcsoportba a gyomorbélrendszeri panaszok sorolhatóak, például a hányinger, hányás, étvágytalanság, esetleg hasmenés. Megjelenő tünet a bőrszín megváltozása: fokozott barna pigmentáció kialakulása. A beteg barnásszürkés bőrszíne általában az egész testen észlelhető, de a napnak kitett helyeken kifejezettebb, valamint jól látható a hegvonalakban, az emlőbimbók körül, a körmön, a szájnyálkahártyán és a tenyér redőiben. A beteg szédül, vérnyomása alacsony, személyisége megváltozik, depressziós lesz, és memóriazavar is észlelhető.
A tünetek sokfélék lehetnek, és döntő részben nem jellegzetesek.
Abban az esetben, ha a tünetek észlelhetők, a legegyszerűbb laboratóriumi vizsgálattal is igazolhatók, mivel a legfontosabb kórjellemző az, ha a vérben a nátriumszint kórosan alacsony, azonban a káliumszint ellenben kórosan magas. A felvetett gyanút hormonvizsgálatok is alátámaszthatják. A betegségnek számos egyéb laboratóriumi jele létezik még: alacsony vércukorszint, vérszegénység, de az előbb említett kóros változások szinte megadják a diagnózist a típusos tünetekkel együtt. Tudni kell viszont, hogy számos más betegségben is előfordulhatnak hasonló véreredmények, tehát mindig ismerni kell a tüneteket, és gondolni egyéb vesebetegségre.
A betegség kialakulásának és lefolyásának másik formája a hevenyen kialakuló krízis: ilyenkor a tünetek hirtelen jelentkeznek, illetve súlyosak, és életveszélyes állapot alakulhat ki. A beteg nyugtalan, hasi panaszai lehetnek, vérnyomása és testhőmérséklete csökken, pulzusa meggyorsul, és esetleg epilepsziás görcsök, valamint kóma is felléphetnek. Ilyenkor sürgős beavatkozásra van szükség.

A mellékvese működési zavar diagnózisa

A mellékvese működési zavar illetve a mellékvesekéreg betegségeinek elsődleges vizsgálati módszerei a nyugalmi és terheléses laborvizsgálatok. A háttérben húzódó betegségek azonosítására a képalkotó vizsgálatok – egyszerű vagy kontrasztanyagos röntgenvizsgálat, ultrahang, CT, MRI – nyújtanak segítséget.

mellekvese-mukodesi-zavar_pic2

A stressz és a mellékvese működési zavar kapcsolatai

A mellékvese elégtelen működése az alábbi tüneteket okozhatja, abban az esetben, ha stressz hatására elgyengül a szervezet.:

  1. kimerültség, erőtlenség
  2. reggeli nehéz ébredés
  3. gyakoribb megfázások (immunrendszer)
  4. izomgyengülés, állóképesség csökkenés
  5. érzelmi labilitás, lehangoltság
  6. csökkent nemi vágy
  7. memória és koncentrációzavarok
  8. hűvösebb végtagok
  9. csökkenő vérnyomás
  10. ingadozó vércukorszint
  11. magas pulzus
  12. menstruációs zavarok, anovuláció
  13. alvászavar, szorongással teli ébredés
  14. ételek erős sózása

Megemlítendő érdekesség, hogy az életmódunkkal és a táplálkozásunkkal jelentősen tudjuk befolyásolni a mellékveséink terheltségét is. Vannak olyan élelmiszerek, amelyek elfogyasztása után egyes hormontermelő mirigyek jobban aktivizálódnak. A mellékvese működési zavar problémája napjainkban egy gyakori probléma, ugyanis a sok stresszhelyzet, az elégtelen táplálkozás, a rohanó életmód meglehetősen rombolja az emberi szervezetet. Emiatt érdemes odafigyelnünk magunkra és az életmódunkra.